A Zelk Zoltán Általános Iskola főépületének udvarán zajlott tanévnyitó után újabb ünnepség következett: könyvtáravatót tartottak.
Beszámoltunk annak idején arról a képviselő-testületi döntéséről, hogy a főépületének szomszédságában az önkormányzat megvásárol egy ingatlant az iskola számára, hogy ott könyvtár, olvasószoba és étkező kapjon helyet. Utóbbi kialakítása még folyamatban van, ám Indrie Olimpia iskolakönyvtáros birodalma már új helyén kezdheti a tanévet. A rövid ünnepségen Csengeri Csongor igazgató egy régi álom megvalósulásának nevezte az avatót, szerinte a téka jó helyre került, ahol hosszú időn át működhet és remélhetőleg sok diák fogja felkeresni. Karsai Attila alpolgármester azt hangsúlyozta, hogy az igazgató (aki egyben helyi tanácsos is) javaslatát tanácsostársai pártállástól függetlenül támogatták. Hozzátette: az önkormányzatnak számos más projektje is van, melyek közül több is az oktatás fejlesztését szolgálná. Reményét fejezte ki, hogy az étkező, melyet a step by step osztályok fognak használni, hamarosan elkészül.
Az avatószalagot az alpolgármester és az igazgató vágta el, utóbbi azt is tudatta, hogy a könyvtár régi helye egy új óvodai napközis csoport otthona lesz.