
Örömmel tettem eleget David Gabriela igazgató asszony, a Vasile Goldiș Nyugati Egyetem Aradi Központja – Margittai Kihelyezett Tagozata vezetőjének meghívásának, ahol partnerekkel, az egyetem képviselőivel és az ARACIS bizottság tagjaival közösen egyeztettünk a felsőoktatás fejlesztési lehetőségeiről.
Külön öröm számomra, hogy az egyetem folyamatos párbeszédet folytat a helyi közösségekkel és a gazdasági szereplőkkel, hiszen a jövő képzéseinek a valós igényekre kell válaszolniuk. Ennek egyik eredménye az új Menedzsment szakirány elindításának kezdeményezése is, amely a térség vállalkozásainak és intézményeinek igényeire épül.
A találkozó alkalmával javaslatként felvetettem annak lehetőségét is, hogy a jövőben Érmihályfalván is létrejöhessen egy kihelyezett egyetemi részleg, amely új távlatokat nyithatna városunk és fiataljaink számára.
Hiszem, hogy egy város fejlődésének egyik alapja az oktatásba való befektetés. Fontos célunk, hogy fiataljainknak minél több lehetőséget biztosítsunk helyben, legyen szó bölcsődéről, óvodáról, iskoláról vagy akár a jövőben felsőoktatási lehetőségekről.
Köszönöm David Gabriela igazgató asszonynak a meghívást, a nyitottságot és az építő jellegű egyeztetést. Bízom benne, hogy a most elkezdett párbeszéd hosszú távú együttműködés alapja lehet.
Közösen építjük a jövő lehetőségeit!
Karsai Attila
polgármester
