2015. May 28.
A Borsi Vízművek regionális szolgáltatóként bekerült a megye fejlesztési mestertervébe, így Biharban immár két regionális vízszolgáltató működik. Az ügyben Nyakó József érmihályfalvi polgármester nyilatkozott a Bihari Naplónak.

Szavaznak a megyei tanács tagjai (archiv fotó)
A Bihar Megyei Tanács keddi ülésén szavazta meg azt a korábbi határozatot kiegészítő határozattervezetet, melynek értelmében a borsi vízművek az Észak-Nyugati Fejlesztési Társulás (ÉNYFT) regionális szolgáltatójaként bekerül Bihar megye fejlesztési mestertervébe.
Az ÉNYFT-t huszonkét Bihar megyei RMDSZ-vezetésű önkormányzat hozta létre azzal a céllal, hogy anyagi forrásokat hívjon le az Európai Unió Környezetvédelmi Szektoriális Programjának Környezetvédelmi tengelyéből víz- és csatornahálózat fejlesztési munkálatokra.
Nyakó József, Érmihályfalva polgármestere, az ÉNYFT elnöke ennek kapcsán lapunknak elmondta: „Nagyon fontos döntés született a megyei tanácsban, mert azáltal, hogy a Borsi Vízműveket felvették regionális szolgáltatóként a megye mestertervébe, azt jelenti, hogy Bihar megyében most már két regionális szolgáltató működik.”; Nyakó József emlékeztetett arra, hogy annak idején az Aparegio fejlesztési társulás sem Székelyhidat, sem Érmihályfalvát nem vette fel tagjai közé, így ezek, és több más település lépéskényszerbe kerültek, hiszen helyi önkormányzatok víz- és csatornahálózat fejlesztési projektekkel csak ilyen fejlesztési társaságok keretében pályázhatnak. Az ÉNYFT célja pedig éppen az, hogy a megye észak-nyugati részén lévő települések számára biztosítsa a pályázati lehetőséget, ezáltal a hozzáférést az uniós forrásokhoz.
Nyakó József elmondta azt is, hogy a társulásban úgy látták jónak, ha nem egy új vízmű szolgáltató céget hoznak létre, hanem egy már meglévő vállalatot alakítanak át részvénytársasággá. Így esett a választás a Borsi Vízművekre, amelynek minden szükséges engedélye megvan a működéshez, így ezt a vállalatot lehetett minden akadály nélkül regionális szolgáltatóként beemelni a mestertervbe. A polgármester elárulta, hogy bár a társulás nyitott más önkormányzatok számára is, de csak indokolt esetben fogják bővíteni azt. Nyakó József a napokban éppen Bukarestben tárgyalt a megye észak-nyugati részén található településeken megkezdett, de még be nem fejezett beruházásokról, és mint mondta, esély van arra, hogy ezeket a projekteket a szektoriális operatív program környezetvédelmi tengelyének pénzforrásaiból finanszírozzák.
(Bihari Napló / Pap István)