A Bethlen Gábor utcai után újabb avató következett szerda délután, ezúttal a főtér északi sarkán, pontosan a Mester utca 1. szám alatti háznál. A város egyik emblematikus épületének felújításáról, pontosabban annak megkezdéséről annak idején beszámoltunk, az azóta befejeződött. A helyiek az eltelt hetekben “kalapos ház”-ként kezdték emlegetni az épületet, utalva a rá került széles ereszes tetőzetre. A ház az 1898-ban alakult helyi Kereskedelmi és Iparbank Rt. székhelye volt (ezt táblán örökítették meg), az épület eredeti állapotát egy korabeli képeslap alapján az egyik utcai ajtón lehet megtekinteni. Az udvar felőli kapunál újra Nyakó Józsefre és Pásztor Sándorra várt a szalagvágás örömteli feladata. Az épületben működik a Fogyatékkal élő Felnőttek Társadalmi Beilleszkedését Szolgáló Központ helyi kirendeltsége, mely 2013-ban, egy témába vágó projekt keretében kezdte meg működését, kurzusok szervezésével és az érintettek ügyeinek intézésével foglalkozva. A Helyi Tanács hónapokkal ezelőtt megszavazta, hogy a központ használatába adnak (mivel az épület az önkormányzaté) újabb helyiségeket, hogy az kiterjeszthesse tevékenységét. Az avatóünnepség résztvevőit Tóth-Gardó Gertrúd, a központ vezetője fogadta a használatban lévő helyiségekben, vázolva, milyen terveik vannak. Elmondta: a jelenlegi, említett projekt idén ősszel “kifut”, egy újabb keretében megtartanák, illetve kiszélesítenék a szolgáltatási palettát, ehhez kellenének az újabb helyiségek. Több szakember alkalmazását szeretné elérni az intézmény megyei vezetőinél, így lenne például pszichológus, szociális asszisztens, ergoterapeuta. Tóth-Gardó Gertrúd (aki maga gyógytornász) a vendégeket végig is vezette a rendbetételre váró helyiségeken, melyek láttán Pásztor Sándor megígérte: pontosan még nem tudja miként, vagy az önkormányzaton, vagy az intézmény megyei központján keresztül, de meg fogja találni a megoldást arra, hogy a Megyei Tanács támogatást adjon a felújításra, hiszen igen szükséges beruházásról van szó, mely az egész környék érintettjeit kiszolgálná. Erre kezet is adtak, azt is megígérve egyúttal, hogy a reménységek szerinti nem túl távoli avatóünnepségen újra találkoznak.