A Luna Shoes cipőgyár 2006 óta működik Érmihályfalván, akkor 36 alkalmazottal kezdte meg működését. Ma összesen 440 embernek adnak munkát Érmihályfalván és környékén. Mindezt Lazăr Dorina helyi ügyvezető igazgató mondta el, hozzátéve, hogy további fejlesztéseket is terveznek (üzemcsarnokok, belső parkolók). A mostani, öltözőkkel és mosdókkal ellátott üzemcsarnok megépítését az indokolta, hogy szűkössé vált a rendelkezésükre álló hely, és most egyszersmind a munkakörülményeket is javítják. Újabb alkalmazottakat most nem vesznek fel, ezt folyamatosan megtették korábban, ez vezetett a zsúfoltsághoz.
A műszaki átadáson Karsai Attila alpolgármester az önkormányzat nevében örömét fejezte ki, hogy a munkahelyeket biztosító befektető fejlesztésekben gondolkodik, és jobbítja a munkakörülményeket. Reményét fejezte ki, hogy utóbbi mellett a fizetések “jobbítására” is sor kerül belátható időn belül.