Új világítótestek a parkban

Új világítótestek a parkban
2014. April 16.
Tizenhárom új világítótestet szereltek fel a napokban a parkban, ahol a kamerák beüzemelése óta megszűntek a rongálások.
/vlm/Image/Show/84/
Már előkészitett helyükre kerültek a lámpatestek

A városi park felújítása után tizenhárom lámpatest még hiányzott a sétányok mentéről, ezeket a napokban felszerelték, a helyük már elő volt készítve, mondta el Karsai Attila alpolgármester. Ezen a héten a szökőkutat is beindítják.
Korábban beszámoltunk azokról az esetekről, amikor rongálások történtek a parkban (padokat feszítettek fel a helyükről, illetve törtek össze, ugyancsak összetörtek lámpaburákat, kukákat, leszakítottak a játszótéri játékokat).
Mióta felszerelték a park bejáratait, illetve a parkbeli mozgásokat figyelő kamerákat, teljesen megszűntek a rongálások, érintetlenek a régi és az új lócák, lámpák egyaránt, tette hozzá az alpolgármester. Az megesik néha, hogy a játszótéren kisebb-nagyobb javítást kell végezni, de ez inkább örömteli kötelesség, mert azt jelenti, hogy sokan igénybe veszik azt.
Ami változatlan, hogy továbbra is nehéz fenntartani a park tisztaságát. Hiába vannak új és régebbi kukák, hiába nem töri össze azokat senki, ha mindig vannak, akik a szemetet inkább a bokrok, fák tövére, a gyepre szórják, sőt, közvetlenül a kuka mellé, a földre…

Keresés