.jpg)
Az egyre gyarapodó őrsök a februári hónapot intenzív tanulással töltötték, majd az ünnepség előtt két nappal sikeresen levizsgáztak a kötelező tudnivalókból, illetve egy rövid levelet is kellett írniuk arról, hogy miért is szeretnének cserkészek lenni?
A vizsga feltételeit ez alkalommal kilencen teljesítették, így csatlakozhattak a vasárnap délután Nagyváradra indult csoporthoz.
Az 1848-49-es forradalom évfordulóján tartott megemlékezésére 24 fő indult útnak Érmihályfalváról. Az eddigi évekhez hasonlóan cserkészeink Szacsvay Imre szobránál, ünnepi keretek között tehették le illetve újíthatták meg fogadalmukat, majd a fáklyás menet tagjaiként, cserkész dalokat zengve átvonultak Petőfi Sándor szobrához, ahol meghallgatták az ünnepi beszédeket, majd az esti órákban hazaindultak.
Így tehát a 2013 nyarán alakult csapat idén kilenc felavatott taggal bővült, ők név szerint: Cionca Molly, Réder Virág, Orosz Dávid, Gábor Ádám, Bugya Vanessza, Molnár Jázmin, Suta Alexandra, Sághi Csenge, Sághi Csanád.
A legközelebbi toborzás májusi hónap folyamán lesz Érmihályfalván, a cserkészek székhelyén, a tótfalui óvoda épületében.