Újabb hazai három pont

Újabb hazai három pont
2013. October 19.
Szombat délután az Unirea 0-0-ás félidő után 3-0-ra győzte le a Tatarosi Săgeata együttesét a labdarúgó V.-Liga első csoportjának kilencedik fordulójában. Még két őszi forduló van hátra, az igazság pillanatai...
/vlm/Image/Show/84/
A csíkos mezes vendégek kitartottak, míg bírták

A labdarúgó V.-Liga első csoportjának kilencedik fordulója előtt a tabella az “ígérte”, hogy a második legerősebb, és a harmadik leggyengébb gárda csap össze a Praszler stadionban. Ennek ellenére a tatarosi “nyílvessző” derekasan állta a sarat, sőt, helyenként jól is játszottak. Mindezt annak tudatában is tették, hogy ritkán látható módon cserepaduk üres volt, mint megtudtuk, nem sokkal indulásuk előtt sikerült “összetelefonálni” legalább a tizenegy játékost…
Az Unirea mezőnyfölényben játszott az első perctől, ám ez sokáig meddőnek bizonyult, sok kapkodással, pontatlansággal fűszerezve, ami oda vezetett, hogy a vendégek is kezdtek ki-kitámadni. A vezetést a 11. percben szerezhettük volna meg, amikor Bencic beadását Keresztúri fejelte kapura, a labda a kapufán csattant. A 32. percben Fele Sz. jó pozícióból, mintegy 25 méterről végzett el szabadrúgást, ám elég gyengére sikeredett, a kapu közepén álló hálóőrnek nem okozott gondot . A 38. percben Illés beadásából Keresztúrinak ezúttal a felső lécet sikerült nagy erővel eltalálni.
A látottakkal érthetően nem volt elégedett Szabó Zoltán edző, a második félidő kezdésekor két cserét is jelzett. A gól is hamar megérkezett, igaz, ezt “önerőből” oldották meg a vendégek: a 48. percben egy jobb oldali beadást az egyik védő úgy fejelt saját kapujába, mintha Devecserit akarta volna utánozni a 8-1-es holland-magyarról – 1-0. Még tíz perc sem telt el, amikor újra Illés adott középre, a labda Gábor elé pattant, aki közelről a kapu bal oldalába továbbított – 2-0. A félidő közepén Keresztúri a bal oldalon indított egyéni akciót, és már a tizenhatoson belülről, de kisodródva lőtt, és… ismét a kapufát találta el, ebben a “műfajban” mesterhármast érve el. Egy perc múlva Lakatos távoli lövése tévesztett célt, később Gábor előbb távoli lövésből, utána ollózásból veszélyeztetett. A vendégek egyre többször kerültek a földre, leginkább görcsbe rándult lábizmaik vártak kibogozásra. A 84. percben Sándor lendült a kapu felé, az ötös bal oldaláról a hosszúba sikerült betalálnia – 3-0. A még hátravolt néhány percben Kis távoli lövése jelentet gólszerzési lehetőséget, illetve a már említett “görcsoldások” mentek eseményszámba.
Az Unirea összeállítása: Ármós – Horváth, Nagy, Lakatos, Solti (46.p. Csiri), Létai (73.p. Kis), Fele Sz., Illés, Gábor, Bencic (46.p. Sándor Kr.), Keresztúri (85.p. Kerezsi).
Még két forduló van hátra az őszi szezonból, és mindkétszer az elsőségre törő riválisokkal meg szembenézzen az Unirea, úgy is mondhatnánk, az igazság pillanatai következnek. A 10. fordulóban az Alsólugasi Sporting lesz az idegenbeli ellenfél, majd két hét múlva a Papfalva-Almaszegi Minerul lesz a vendég.

Keresés