Új esztendőt köszöntöttek az érmélléki pálinkakészítők, partiumi pálinkabarátok szakmai találkozójukon, Érmihályfalván.
Az Érmelléki Pálinkabarátok esemény immáron harmadik alkalommal valósult meg, Nagy László, a Partiumi Falugazdász Hálózat térségi képviselőjének kezdeményezésével. A találkozó hagyományőrző szándékkal indult útjára, melyen a pálinkakészítők kötetlen beszélgetéseken oszthatják meg egymással szakmai tapasztalataikat. A szakmai és baráti beszélgetés mellett pedig a termelők megízlelhetik egymás párlatait, melyek között hazai és nemzetközi pálinkaversenyeken bajnoki címeket, értékes, arany-, ezüst- és bronzéremmel díjazott minták is szerepelnek.
A találkozót megtisztelte jelenlétével és köszöntőbeszédet is mondott Karsai József Attila, Érmihályfalva alpolgármestere, Nagy Miklós, a Vajdasági Agráregyesületek Szövetségének elnöke, a Szent Miklós Lovagrend elnöke, valamint Kobrehel Ervin, a Zentai Gazdakör elnöke. Az egybegyűlteket köszöntötte továbbá Kovács Szabolcs, a Partiumi Falugazdász Hálózat szervezeti vezetője és az est házigazdája, Nagy László, a Partiumi Falugazdász Hálózat térségi képviselője.
„Az 1990-es évek óta a magyar pálinkakultúrában óriási fordulat történt. Ezt csak az tudja értkélni igazán, aki emlékszik az egyszerű, egyenízű szeszesitalokra, a karcos konyakokra. A pálinkakultúra feltámadt és kiszínesedett” – fejtette ki a házigazda. Hozzátette: „Egyre-másra bukkantak fel a táji, válogatott, ropogós-egészséges gyümölcsből készült valódi magyar gyümölcspálinkák, elindultak a pálinkaversenyek, rendeztek pálinkakonferenciákat is, s ma már alig akad olyan vidék, ahol a borverseny mellett valamikor pálinkaversenyt ne rendezzenek”.
A találkozót színvonalas szakmai előadások ékesítették, ahol Nagy Botond, okleveles pálinkabíráló, a Blisseva Partium Spirit Award versenyigazgatója a szőlőből való pálinkakészítés csínjába-bínjába avatta be a gazdákat. Előadása során hasznos tanácsokkal látta el a nagyközönséget a fajtajelleget kiemelő tulajdonságokról, íz- és illatanyagok harmonizálásáról, valamint saját tapasztalatairól. Az almából készült pálinka főzésének folyamatáról pedig dr. Lunczer János pálinkamester, szakmérnök hallgató, okleveles pálinkabíró beszélt.
Szintén ez alkalommal nyújtották át a decemberi, rangos zentai pálinkafesztiválon eredményesen szereplő termelők díjait. Díjat kapott Cioroi Gergely János és Erika, Sütő Árpád és Sütő József pálinkakészítők, valamint az Érmelléki Pálinka Kultúra Egyesület, akik külön elismerésben részesültek, hiszen részükről érkezett a versenyre a legtöbb minta Romániából.
A házigazda tombolanyereményekkel is kedveskedett, a résztvevők között kisorsoltak mérőhengert, pálinkáspoharakat, naptárakat, díjnyertes pálinkákat, valamint az alkalomra készült egyenpólokat is, melyekből vásárolni is lehetett az est folyamán. A tombolákat kisorsolta: Zsoldos Brigitta, a Vajdasági Agráregyesületek Szövetkezetének koordinátora és fő falugazdásza, valamint Kalmár Beatrix, a Zenati Gazdakör alelnöke, illetve falugazdásza.
A kötetlen, jó hangulatban zajló eseményt élőzene is kísérte, a Főnix Együttes jóvoltából, valamint ünnepi vacsorán is részt vehettek az érmelléki pálinkakészítők.
forrás: https://partiumigazda.ro