
Ahogyan arról beszámoltunk, két nap alatt a jogosultak mintegy kétharmada vette kézhez az uniós élelmiszersegélyt, és az akció második hetében már rövidített órarenddel tartott nyitva az elosztó.
Bilațiu Anikótól, a Városháza szociális részlegének alkalmazottjától megtudtuk: összesen 3208 doboz érkezett a városba. A jogosultak listáján 1078 személy szerepelt – ők kapták meg postán a jogosultságukat igazoló kupont -, egy személy két dobozban kapta meg jussát, ami így 2156 dobozt jelent. A különbség abból adódik, hogy az elöljáróság kihasználva az erre vonatkozó lehetőséget, több dobozt kért, számítva a pótlistára kerülőkkel. Utóbbiak azok, akik az előzetesen, augusztusban leadott listára már nem kerülhettek fel, tehát jogosultságuk szeptember, október, november és december folyamán derült ki.
A jogosultak sorába tartoznak a 400 lej alatti kisnyugdíjasok, a súlyos és nagyon súlyos kategóriába sorolt rokkantak, az igazolt munkanélküliek 400 lej alatti segéllyel, a családi pótlékosok, illetve a 2001./416-os törvény alapján szociális segélyezettek.
Karsai Attila alpolgármester elmondta: amellett, hogy az élelmiszert idén már eleve csomagokban küldték, az ügyintézést azzal is igyekeztek gördülékenyebbé tenni, hogy a házasságkötő terem mögötti udvarban a korábbi egy mellett egy újabb helyiséget alkalmassá tettek a kiosztásra. Ennek is köszönhetően egy héttel a kiosztás megkezdése után már a jogosultak 95%-a megkapta jussát.
Ezt is tekintetbe véve jövő héttől már csak csütörtökönként 8 és 12 óra között lesz nyitva az elosztó, és azt is tudni kell, hogy most összesen 30 nap áll rendelkezésre az akció lebonyolítására.