
Pénteken délután tavaszias napsütésben vártunk a tasnádi csapat érkezésére a százholdi pályánál. A meglepően sok néző jelenléte bizonyította, hogy a focidrukkerek várják már a tavaszi szezon kezdetét. Volt idő a beszélgetésre, hiszen a Szatmár megyei ellenfél – melynek vezetőivel a Nagykárolyban játszott meccsen egyeztek meg az Unirea vezetői az összecsapásról – valahogyan Székelyhídra keveredett, onnan jöttek vissza, tehát a tervezetthez képest jó félórával tolódott az első sípszó.
A fekete-fehér csíkos mezt viselt tasnádiak a szomszédos megye első ligájának ötödik helyén zárták az őszei szezont, mondhatni tehát, hogy hajszál pontosan a mieinkkel egy súlycsoportú gárdáról van szó.
A vendégek kezdték harciasabban a találkozót, és mintegy negyedóra múltán lett előbb kiegyenlített a játék képe, majd az egyhetes hazai edzőtábort ezzel a találkozóval záró mieink kerültünk fölénybe. Többször is veszélyeztettük a kaput, a gólhoz Roghina kapufájánál álltunk a legközelebb, miközben Perényi alig-alig találkozott a labdával.
A félidő gól nélküli döntetlennel zárult, a szünetben ifj.Fele Sándor azt kérte tanítványaitól, hogy vegyék jobban figyelembe a talaj egyenetlenségeit, vagyis ne “cipeljék” a labdát, ne keveredjenek cselezésekbe, továbbá a vesztett labdák után mindenki érezze magáénak a védekezés felelősségét.
Ennek jegyében támadóbban kezdtük a második játékrészt, sokszor mintha mindenki inkább a rohamozással lett volna elfoglalva. A gólt a félidő derekán sikerült megszereznünk, amikor a Crisan buktatásáért megítélt büntetőt Roghina vágta a hálóba – 1-0. Túl sokáig nem örülhettünk, mivel pár perc múltán az egyik vendég játékos mintegy 20 méterről olyan ritkán látható, jól eltalált “löveget” küldött a jobb felsőbe, hogy Perényinek mozdulni sem volt ideje – 1-1. Közben ifj.Fele Sándor folyamatosan cserélt, így nem csak néhány újabb, próbajátékon lévő focista kapott lehetőséget, de az ifjúsági keret néhány fiatalja is, miközben több beteg és sérült hiányzott. Már-már úgy tűnt, hogy döntetlen lesz a vége, amikor nem sokkal a lefújás előtt, a sokadik kecsegtető helyzet végén Lakatos lőtte ki jobbról a hosszú alsó sarkot – 2-1.
Az Unirea összeállítása: Perényei (Kis) – Horváth (Socaciu), Lakatos, Moisi, Vadkerti (Mihale), Iova (Craciun), Fele Sz. (Bersenszki), Crisan R., Hornea (Bacsó), Roghina, Gábor.
A következő edzőmeccseket idegenben vívja a csapat: február 18-án, csütörtökön 18.30 órától Hajdúszoboszlón Nyíradony ellenében, 20-án Hajdúszoboszlón a hazaiak ellen 17 órától, majd 27-én a tasnádiak látogatását viszonozzák, ott 12 órakor kezdenek.