Ünnep a Szentháromság gyerekotthonban

Ünnep a Szentháromság gyerekotthonban
2017. June 13.
Lufikkal díszített kapu- és épületbejárat, szépen rendben tartott kert, napsütéses idő fogadta mindazokat, akik szombaton részt vettek Gálospetriben a Szentháromság Kollégium idei jótékonysági napján.
/vlm/Image/Show/84/

Az ünnepet már évek óta megtartják június elején és valójában egy találkozó mindazokkal, akik egész évben támogatják, segítik a dévai Szent Ferenc Alapítvány nagy családjához tartozó gyerekotthon működését, ahol számos érmihályfalvi gyereket is nevelnek.

Nagy vonzerőt jelent ilyenkor Böjte Csaba atya jelenléte, aki idén is szabadtéri szentmisét tartott az épület nyitott, árkádos tornácán. Mondanivalója középpontjában a közösségi összetartás, a tiszta és egyszerű szeretet ereje állt, imája a gyerekotthonért, lakóiért, támogatóiért szólt. Böjte Csaba az alkalmat kihasználva mintegy megígértette a jelenvoltakkal, hogy további életükben megbocsátóak, békülékenyek lesznek, amit derültséget kiváltva így fogalmazott meg: mossuk egymás lábát, fejét ahol érjük.

Az atya szolgálatát és a vendégek egybesereglését Kosza Erzsébet otthonvezető köszönte meg, akit neveltjei virágcsokorral köszöntöttek. Míg a gyerekek felkészültek műsorukra, a Budapestről érkezett Nem adom fel együttes adott koncertet. Ennek tagjai mozgás- és/vagy mentálisan sérültek, előadásuk pedig nem hagyott kétséget, hogy közösségük elnevezése igen találó, sok egészséges(nek tűnő), ám életével elégedetlen példát vehetne életigenlésükről, lelkesedésükről, hitükről, miközben, ha valakinek, nekik talán igazán lenne okuk perlekedni a sorssal…

Mint minden évben, az otthon támogatóinak a gyerekek műsorral viszonozzák a segítséget. A mosolygós jókedv a nap egészére jellemző volt, a vendégeket ebédre várták, később a zenéé, a szórakozásé, a barátkozásé lett a főszerep.

(forrás: erdon.ro)


Keresés