„Utas állj meg sírom felett …”

 Őszi temetői sétám alkalmával megnéztem, hogy a temető bozótos (akác és orgonabokrok) részében milyen állapotban vannak a 2004-ben felleltározott sírkövek, vannak-e még csónak alakú fejfák, hogy néznek ki a sírhantok a november elsejei megszokott temetőtakarítás után.

Innen, a nehezen megközelíthető  részekből is ellopták a sírokról a leszerelhető, mozdítható  vaskerítéseket. Ahol a repkény jótékonyan befonta a sírkövet, vagy az egész „sírkertet”, ott még áll a kő, az obeliszk, ha a kerítés egy része el is tűnt:

Még vannak szép, olvasható felíratú/vésetű csónak alakú fejfák gondozott sírokon. Van egy sír, melyen egy beton sírkő és egy csónak alakú fejfa is van, a továbbélés, a megmentés jelképeként:

Még megtalálható az 1944. szeptember 18-án lelőtt zászlós és tizedes sírköve is a földön – a sírhely nem tudni hol van. A földből csak az előlapja látszik, elmozdíthatatlan, pedig jobb sorsra érdemes. Csak a sírkő felső része van meg, ahol az írás van. Felírata: Itt nyugszik/ BALÁZS ZSIGMOND /zászlós/ és /MOLNÁR JÓZSEF/ tizedes/ Meghaltak 1944.IX.18-án/ a németek ellen vívott szabadság/ harcban/ Dicsőség a szabadságharcosoknak. Utána ugyanez oroszul:

A két partizán történetét Tófalvi Zoltán írta meg  Balaskó Vilmos: Élet a föld alatt című könyvében (17.oldal):  „1944-ben az orosz hadifogságba esett Maléter Pál, amikor arról értesült, hogy várható Magyarország kilépése a háborúból, vállalta, hogy részt vesz a harcok beszüntetését felgyorsító partizánakciókban. (…) A terv szerint a partizánokat a kijevi repülőtérről induló gépről dobták le. (…) A repülő célt tévesztett, (…) Debrecen és Mihályfalva között dobta le szállítmányát. A csoportból néhányan egy falu házaira ereszkedtek le (…) üldözőik körülvették őket, a magyar és német csapatok gránátvető tüzében mindnyájan életüket vesztették. Az Érmihályfalva környékén elesetteket Sass Kálmán keresztényekhez illő módon temette el.”

Befejezésül egy sírvers, a mi temetőnkből. ”Az én sírom nincsen messze, mégis nincs ki felkeresse, mert nincs annak járó útja, a falevél s a feledés betakarja.”

                  Kovács Rozália helytörténész      

                                                                                  (Fotók: Rencz Csaba)