Itt a nyár, elkezdődött a vakáció, amikor sok gyerek külföldre utazik. A határrendészet éppen ezért felhívja a figyelmet a szabályok betartásának fontosságára.
A 2005/248. számú törvény szerint a kiskorú román állampolgárok érvényes úti okmánnyal (útlevél, illetve 14 év fölötti gyermek esetében személyi kártya) léphetnek ki az országból, de csak egy nagykorú személy kíséretében, és csak szülői engedéllyel. Ennek megfelelően kiskorúak csak akkor mehetnek ki az országból, ha mindkét szülővel együtt utaznak, illetve ha csak az egyik szülővel utaznak, ennek rendelkeznie kell a másik szülő belegyező nyilatkozatával, vagy ha a másik szülő már nem él, annak halotti bizonyítványát kell felmutatnia.
Abban az esetben, ha a kiskorút egy másik felnőtt kíséri külföldre, rendelkeznie kell mindkét szülő nyilatkozatával, illetve esetenként, ha a szülők elváltak, annak a szülőnek a nyilatkozatával, akinél jogerős bírósági határozattal elhelyezték a gyermeket, illetve az egyik szülő elhalálozása esetén, a túlélő szülő, vagy gyám nyilatkozatával.
A gyermeket kísérő személynek, aki nem a kiskorú szülője, rendelkeznie kell erkölcsi bizonyítvánnyal is. A gyermek külföldi utazásához szükséges szülői beleegyezés, egy közjegyző előtt tett nyilatkozat, ami legfeljebb három évig érvényes.
A külföldi lakhellyel rendelkező román állampolgárságú gyerekek esetében, nincs szükség szülői nyilatkozatra Romániából való kilépéskor. Ebben az esetben a külföldi lakhelyet igazoló okmányokat kell felmutatni.