Már az első napon sok gyerek érkezett, hogy tanuljon angolul, éppen ezért két csoportra oszlottak: a kisebb gyerekek reggel tíz órától tizenegy óráig, míg a nagyobbak tizenegytől tizenkettőig élvezhették Sylvie társaságát. Nem sokkal ezután tekintettel a melegre és arra, hogy hely szűkében voltunk, az osztálytermet felváltotta az iskola kistornaterme. A tanórákra nagyon szívesen jártak a gyerekek, mivel az angol nyelv tanításának játékos oldalát mutatta meg nekik Sylvie. Tanultunk gyümölcsökről, állatokról, testrészekről és még sok alapvető dologról, amiket különféle játékokba szőve, zenével, videókkal és tánccal kombinálva próbálta rögzíteni a nebulók fejében a húszéves egyetemista lány. Sylvie számára kimerítő munka volt ez a három hét ennyi gyerekkel, de nagyon jól érezte magát, kipróbálta a tanítás különböző módszereit, és azt mondta, hogy nagyon szívesen visszajönne legközelebb is ide, ahol ennyi szeretetet kap.
Megkérdeztem pár gyereket az angolórákkal kapcsolatban: Mi tetszett a legjobban az angol kurzus folyamán? Melyik játék volt a kedvenced? Ha legközelebb lesz hasonló program, eljössz?
– Az tetszett a legjobban, hogy mindig a kedvünkben járt, és foglalkozott velünk. A kedvenc játékom a ,,Duck-Duck-Goose”; volt, ami egy fogócskán alapuló játék. Ha legközelebb lenne hasonló angolóra, nem hagynám ki semmi pénzért! (Nagy Adrienn Panna);
– Nekem az tetszett a legjobban, hogy sokat játszottunk, és nem volt sohasem unalmas az óra. A kedvenc játékom a hatchi-patchi volt, ami egy székelfogaló játék. Ha lenne ismét ilyen program, természetesen én is jönnék. (Laskovics Kinga);
– Én azért jöttem elsősorban, hogy angolul tanuljak, és úgy érzem, hogy a sok játék keretében tanultam valamit. Az én kedvenc játékom a hatchi-patchi volt, mert abban felhasználtunk az aznap tanultakat. Ha legközelebb lenne hasonló angolóra, én is jönnék. (Loményi Dávid)
A háromhetes angol kurzus végén Sylvie egy mézeskalácsból készült házikót kapott a gyerekektől és egy ajándékcsomagot a város Polgármesteri Hivatalától, amit Csengeri Csongor igazgató úr adott át neki.
Jock Evelin