Vendégek a Bonitas-ban

Vendégek a Bonitas-ban
2017. December 8.
A Pro Humanitas Egyesület képviselői a Bonitas speciális iskolába látogattak.
/vlm/Image/Show/84/

A Pro Humanitas Egyesület és a Bonitas speciális iskolaközpont érmihályfalvi kirendeltsége együttműködési viszonyban áll egymással, ennek egyik hozadéka, hogy előbbi tagjai rendszeresen meglátogatják, támogatják utóbbit, annak működését.

December 3. a fogyatékkal élők nemzetközi világnapja, ez, illetve Mikulás ünnepe adott alkalmat az újabb látogatásra, melyre – mivel a világnap vasárnapra esett – december 4-én kerítettek sort.

A Pro Humanitast Csűri József elnök, illetve Karsai Attila alpolgármester, az egyesület korábbi vezetője képviselte, az iskolában pedig a beiratkozott 27 gyerek és fiatal közül 11 fogadta őket, illetve nevelőik, gondozóik.

A megajándékozottak édességekből, gyümölcsökből összeállított csomagot kaptak.

Keresés