Versünnep rímekkel, dallamokkal, tánclépésekkel

Versünnep rímekkel, dallamokkal, tánclépésekkel
2015. April 12.
A Csilinka gyerekkórus, a Nyíló Akác néptánc- és a Móka színjátszócsoport várta az érdeklődőket szombat este a Gödörbe, költészet-napi műsorral.
/vlm/Image/Show/84/
A műsor előadói a rögtönzött színpadon

A szervezők a Gödör rendezvényházban újra “stúdiótermet” alakítottak ki paravánokkal, ami a verseléshez hangoló meghitt környezetet jelentett. Szabó János, a Móka vezetője köszöntötte a megjelenteket, át is adva a teret a Csilinka gyerekkórusnak, mely Darabont Aliz zenetanárnő irányításával, alkalomhoz illően, két verset adott elő: Weöres Sándor sorai Kocsár Miklós (Kutyatár) és a Kicsi Hang együttes (Ha nap süt a rétre) dallamaival csendültek fel.
A rögtönzött színpadot ezután a Nyíló Akác néptáncosai foglalták el, akik sítusosan József Attila-versre táncoltak. Az első hallásra meglepő társítás nagyon “penge” volt: egyrészt ötvözte a verset a zenével és a tánccal, bővítve a versünnepet más művészeti ágak felé, másrészt a “Születésnapomra” című vers Csík zenekar által megzenésített változata adta is magát ehhez a műfajra fogékonyaknak. (A közönség reakcióit látva volt is befogadói készség erre). Később – az élmény tovább srófolva – a Hetedik című vers Sebő Ferenc általi megzenésítése kapott koreográfiát. Harmadik megjelenésükkor- a műsor zárásaként – pedig kaloteszegit jártak, miközben a Móka-tagok Dobszay Károly: Ne féljetek, nem megyünk haza című versét adták elő.
Közben a Móka tagjai – Kulcsár Ágnes, Szabó János, Felvinczi Fanny, Sillye Ibolya, Varga István és Felvinczi Erzsébet – József Attila, Szabó Lőrinc, Ady Endre, Tompa Mihály, Radnóti Miklós, Pósa Lajos, Wass Albert verseit tolmácsolták.
A megérdemelt taps után az addigi hallgatóságon volt a sor: olvassák fel kedvenc verseiket. Ennek során Nagy László, Szabó Lőrinc, Wass Albert, Petőfi Sándor, Kányádi Sándor, Juhász Gyula, Hervay Gizella, Arany János, Ady Endre, József Attila verses kötetei kerültek elő, nem csak a versek hangzottak el, de az azokat felolvasók az költeményekhez kapcsolódó emlékeiket, érzéseiket is megosztották a többiekkel. Szilágyi Ferenc Hubart saját verseiből olvasott fel, sőt, Kányádi Sándortól gyerekként kapott levél-ereklyéit is bemutatta.
A mintegy másfél órás összejövetel kellemes ünnepe volt a magyar versnek, és az is elhangzott, hogy nem vagyunk magunk sem híján a költőknek: pillanatnyilag 7, több-kevesebb rendszerességgel publikáló poéta él városunkban.

Keresés