Borús, esős, mondhatni szomorú időben gyülekeztek a résztvevők a Vidám Versek Versmondó Versenyének megyei döntőjére, melynek immár nyolcadik éve Érmihályfalva ad otthont. Előzőleg több helyszínen zajlottak előzetes versenyek, a házigazdáknál éppen az előző napon. A református egyházközség gyülekezeti házának nagytermében Karászi Éva tanítónő, mint főszervező köszönthette a helyiek mellett a Margittáról, Nagyváradról és Szalontáról érkezett összesen negyvenhat kisebb-nagyobb diákot és kísérőiket.
A verseny felvezetésekként és mintegy a feszültség oldásaként elsőként a Csilinka gyerekkórus adott elő Darabont Aliz zenetanárnő vezetésével az alkalomhoz illő megzenésített Weöres Sándor-verseket, majd a zsűri – Firtos Edit színművésznő, Sz.Sütő Éva újságíró, Boros Emőke tanárnő/szinkronszínész, Szilágyi Ferenc Hubart költő, dr.Pető Csilla szaktanfelügyelő – nevében utóbbi, mint a grémium elnöke bátorította a versenyzőket, megjegyezve, hogy a hasonló versenyek megyei legjobbjai az országos szakaszokon is mindig jól szerepelnek. Házigazdakánt Balázsné Kiss Csilla lelkész is mondott pár szót, egyebek mellett kifejtve: az anyanyelven történő verselés, akár csak az imádkozás, mindig egy ünnep. Mindezek után kezdődött meg a verseny, amikor a diákok a legkisebbektől indulva a nagyobbak felé, korosztályonként álltak a zsűri és a hallgatóság elé. Amint az utolsó versenyző is elmondta versét, a szervezők ebédhez terítettek, majd a Nyíló Akác néptánccsoport szilágysági és dél-alföldi táncokat mutatott be.
Közben a zsűri meghozta döntését, és az is kiderült – ami nagy elégedetlenséget váltott ki az érintettek körében -, hogy az előkészítő osztályos gyerekeket nem fogadja az országos döntő szervezője, tehát a legkisebbek között is voltak elvileg továbbjutók, de számukra most fejeződött be a verseny… Miért is kellett a gyerekeket fellelkesíteni, majd letörni őket? – tették fel a kérdést szülők, tanítók. Az I.-VIII. osztályos továbbjutók április 24. és 26. között vehetnek részt az országos döntőn, amit Szatmáron, a Hám János Római Katolikus Teológiai Líceumban rendeznek meg.
Továbbjutók:
Elsősök – Szűcs Lilla (Margitta); másodikosok – Takó Dorottya (Szalonta); harmadikosok – Dénes Eszter (Nagyvárad, N.Bălcescu iskola), Fehér Jázmin (Margitta); negyedikesek – Guba Áron Máté (Nv. Szacsvay iskola), Molnár Boróka (Érmihályfalva), Lengyel Bernadett (Szalonta); ötödikesek – Somogyi Csilla (Érmihályfalva); hatodikosok – Dóczi Richárd (Nv. Szacsvay iskola), hetedikesek – Papp Zsófia (Nv. Ady Líceum); nyolcadikosok – Kovács Csenge (Érmihályfalva).
(erdon.ro / Rencz Csaba)