XXII. Nyíló Akác Napok: koncertezők

XXII. Nyíló Akác Napok: koncertezők
2014. March 26.
A XXII. Nyíló Akác Napok szervezői a korábbiaknál is több koncerttel várják majd a helyi és környékbeli közönséget. De kik lépnek fel?
/vlm/Image/Show/84/
A május közepén színpadra lépők (egy része)

Idén is május harmadik hétvégéjén, vagyis 15. és 18 között rendezik meg a Nyiló Akác Napokat, mely a 22. lesz a sorban. A szervezés már természetesen megkezdődött, a programok egy része már a “helyén” van, a megszokott, népszerű műsorok most sem fognak hiányozni.

A legtöbbeket érdeklő kérdés minden évben: kik lesznek a koncertezők? Borbély-Simon Csaba, a kultúrház igazgatója, főszervező kérdésünkre elmondta: idén a korábbiaknál is több, legalább 8 “nagy” koncerttel várják majd a helyi és környékbeli közönséget. Akikkel már szerződést kötöttek, tehát biztosra mondható fellépésük:

– a fesztivál pénteki napján a By The Way együttes (az X-Faktor 2013-as 2. helyezettje), Caramel (a Megasztár 2. győztese);

– szombaton Kiss Barna és az Utcazenekar, a román könnyűzene “menő” énekesnője, Corina;

– vasárnap Csobot Adél (a legutóbbi X-Faktor nagykárolyi 3. helyezettje), illetve a bemutatásra nem szoruló R-Go.

Színpadon lesz még a hagyományos country zenét játszó Alexa Country Band, illetve a tavalyi Nyíló Akác Hangja győztese, Fodor Jennifer is.