Zarándoklat Mátraverebély-Szentkútra

Zarándoklat Mátraverebély-Szentkútra
2019. October 24.
A megyei hittanversenyen jó eredményeket elért diákok idén is "jutalom zarándoklaton" vehettek részt.
/vlm/Image/Show/84/

Az utóbbi időben már hagyománnyá vált, hogy “jutalom zarándokúttal” ajándékozza meg a nagyváradi egyházmegye püspöke, Böcskei László azon fiatal híveit, akik a megyei hittanversenyen jó eredményeket érnek el. Nem történt ez másképpen az idén sem, amikor Mátraverebély-Szentkútra utazhattunk a versenyzőkkel, akik között kilenc diák érmihályfalvi volt. Az odavezető úton lelki ráhangolódásként elimádkoztuk a rózsafűzért, közben pedig Mária- és Szent László énekeket énekeltünk. A szentmisét maga a püspök úr celebrálta. Megtudtuk a ferences szerzetesek által fenntartott kegyhely történetét, hallhattunk a csodás gyógyulásokról, amelyek a kegyhelyen történtek az évszázadok folyamán. Érdekes volt hallani, hogy a csodatévő Szűz Mária szobrot, a karján ülő kis Jézussal, öltöztetik. Láthattuk a régebbi díszes ruhákat is a kiállításon.

Hazaindulóban hálát adtunk a mindenható Istennek a kapott kegyelmekért és kértük a Szűz Anya és magyar szentjeink hathatós közbenjárását a magunk, családjaink és nemzetünk számára.

Bokor János kántor-hitoktató

Keresés