2012. September 22.
Évszakok címmel mutatta be legújabb zenés-irodalmi műsorát pénteken este a Móka színjátszó csoport a Kristály étteremben.
A Kristályban lépett fel a Móka
A Móka hasonló zenés-verses összeállítással már közönség elé lépett az akkor még vendéglátóhelyként működött Gödörben, aztán az Ovi étteremben, most pedig a legújabb, a Kristály került sorra.
Nagyobb a hely, és a műsorhoz illő hangulatot is lehetett teremteni, indokolta a helyszín választását Szabó János, a Móka rendezője – és aki jelen volt az előadáson, az csak igazolhatja szavait.
A kérdésre pedig, hogy miért az “Évszakok” lett a műsor címe – illetve természetesen a témája is -, azt válaszolta, hogy volt már összeállításuk szerelmes és nosztalgikus dalokból, filmslágerekből, és egy ötlet alapján, melyet az egész csapat pártolt és felkarolt, az évszakok “megjelenítése” mellett döntöttek.
Az előadáson pedig a következő volt a műsorrend (a nevezett fiatal előadók alább mint “Lányok” jelennek meg):
1. Évszakok (B.Vadász Mónika és Gyenge Attila)
2. Radnóti Miklós – Naptár-január, február, március (Lányok)
3. József Attila – Tél (Felvinczi Erzsébet)
4. A tél dala (Kovács Nikolett)
5. Ady Endre – Karácsony (Horváth Zsolt)
6. Kicsi, gyere velem… (B.Vadász Mónika)
7. Radnóti Miklós – Naptár-március, április, május (Lányok)
8. Bikini – Tavasz (Keresztesi Judit)
9. Ady Endre – Jázmin nyitott (Sillye Ibolya)
10. Violák – (Boros József)
11. Radnóti Miklós – Tavaszi szeretők verse (Felvinczi Erzsébet)
12. Lila akácok (Nichita Anikó)
13. Radnóti Miklós – Naptár-június, július, augusztus (Lányok)
14. Párizsban szép a nyár (Gyenge Attila)
15. Máté Imre – Békítő (Nichita Anikó)
16. Hol van az a nyár (Kulcsár Ágnes, Szabó János)
17. Francis Jammes (Radnóti M. fordítása) – A ház rózsával lenne itt teli (Boros Emőke)
18. Pancsoló kislány (Felvinczi Fanny)
19. Juhász Gyula – Mulandóság (Kulcsár Ágnes)
20. Millió rózsaszál (Kulcsár Ágnes)
21. Tóth Árpád – Augusztusi ég alatt (Kovács Nikolett)
23. Búcsúzik a nyár (Horváth Zsolt)
24. Ady Endre – Milyen az ősz? (Keresztesi Judit)
25. Indián nyár (Boros Emőke, Szabó János)
26. Ady Endre – Őszi éjszakán (Kecskés Zoltán)
27. Hull az elsárgult levél (Boros József)
28. Kosztolányi Dezső – Akarsz-e játszani? (Boros Emőke)
29. Sz. Sütő Éva – Szelíd bűnök hava (Szabó János)
30. Ne várd a májust (Szabó János)
31. Szilágyi István – Esős napok (Sillye Ibolya)
32. Elmúlt egy év (Nichita Anikó, Cormos Viktória)
Akik most elmulasztották a műsor megtekintését, azok két hét múlva, a Dióverő Nagyvásár idején majd pótolhatják.