Hatodik hagyományőrző napok

2018. Augusztus 2.

Hatodik alkalommal tartják meg Érmihályfalván a Érmelléki Kézműves és Hagyományőrző Napokat. Szerdától szombatig a már megszokott foglalkozások mellett újdonságokkal is várják nem csak a gyerekeket, de a felnőtteket is.

 

Az érmihályfalvi Érintő Egyesület és az Érmelléki Gazdák Egyesülete ezen a héten tartja a Bethlen Gábor Alap, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és Érmihályfalva önkormányzata támogatásával a helyi Gödör rendezvényházban és annak udvarán a 6. Érmelléki Kézműves és Hagyományőrző Napokat. Az augusztus 1. és 4. közötti eseménysor szerdán reggel kezdődött, máris foglalkozással: üvegpohárfestés és korongozás volt a programban. A hivatalosnak tervezett megnyitót a déli órákra hirdették a szervezők, ám ez formálisra sikeredett, inkább magán a már reggel 9 órakor megkezdődött alkotó munkán volt a hangsúly. Balázs Borbála hortobágyi népdalcsokrot adott elő, kérdésünkre Szilágyi Ferenc, az Érintő Egyesület elnöke pedig elmondta: már az első reggelen 108 gyereket regisztráltak, ami jól mutatja az évről évre mutatkozó érdeklődést, sőt, nem csak gyerekek, de felnőttek is részt vesznek a foglalkozásokon. 

Utóbbiak témaköre egyrészt a már megszokott tevékenységekből tevődik össze, de elkerülendő, hogy unalmassá váljon, mindig újdonsággal is szolgálnak. Például kihagyhatatlan a korongozás, amihez mindig csak sorban állás után lehet odajutni, idei újdonság viszont a gyertyaöntés és a tükörfestés. A négynapos kézműves napok további programja a következőképpen alakul: csütörtök – tűpárna és fésűtartó készítés, tükörtartó alapszínfestés; péntek – gyertyakészítés, tükörtartó festése népi motívumokkal; szombat – kerámia- és agyagedény festés, a gyermekek által készített munkák kiállítása. A foglalkozások csütörtökön és pénteken 14 – 18, szombaton 10 – 14 óra között zajlanak. Az alkotások kiállítására, valamint az emléklapok kiosztására a rendezvény utolsó napján kerül sor, azt követően mindenki hazaviheti a saját munkáját.

  (Bihari Napló)










További cikkek

Balatonlellén edzőtáborozott az Aladin

2018. Augusztus 2.

Az érmihályfalvi Aladin Hero Team kempo versenyzői Balatonlellén vettek rész egy hetes edzőtáborozáson, mely övvizsgával zárult.

Az Érmihályfalván gyűjtött búza a létavértesi központban

Az ígértnél több adományt adhattak le

2018. Augusztus 2.

A korábban jelzett 40 mázsa helyett 50 mázsánál is több lett az adomány.

(Illusztráció)

Új telefontornyot állíthatnak

2018. Augusztus 1.

Az egyik szolgáltató kérést hagyta jóvá a képviselő-testület.

Egy hetes nyári tábor a Kópévárban

2018. Augusztus 1.

Egy hetes nyári tábor résztvevői töltötték meg az Érmihályfalvi Zelk Zoltán Általános Iskola udvarát délelőttönként. A tanító nénik beszámolója.

 
 
Fogyasztóvédelmi problémákat kérjük jelezzék a következő címen:
http://www.protectia-consumatorilor.ro
Minden jog fenntartva ©
Érmihályfalva város önkormányzata
2012 - 2015
Hosted by: