Elismerés “egy csendes sorsfordító hölgynek”

Elismerés “egy csendes sorsfordító hölgynek”
2018. May 25.
Kovács Rozália helytörténész vehette át az RMDSZ-Nőszervezet "Sorsfordító nők múltja, jelene, jövője" elnevezésű díját.
/vlm/Image/Show/84/

Az RMDSZ-Nőszervezet az 1000 év Erdélyben, 100 év Romániában – Sorsfordító nők múltja, jelene, jövője című pályázati kiírás keretében Bihar megye minden régiójában egy-egy hölgyet díjaz, akik munkájukkal hozzájárultak magyar közösségünk megmaradásához, építéséhez, fejlődéséhez, anyanyelvünk, hagyományaink ápolásához.

Az érmihályfalvi nőszervezet csütörtökön délután tartotta meg az ehhez kapcsolódó ünnepségét a kultúrház kistermében, ahol dr. Turucz Mária helyi elnök köszöntötte a megjelenteket. Örömének adott hangot, hogy a közösségnek van kit kiemelnie az elismerésre, van olyan személyiség, aki értékteremtő és megőrző munkájával érdemes erre. Kéry Hajnal megyei elnök röviden ismertette a pályázat lényegét, gratulálva a helyi szervezet munkájához is.

Az ünnepi hangulathoz a GGG Irodalmi Stúdió tagjai, illetve a III. C. osztály kisdiákjai járultak hozzá verses-zenés összeállítások bemutatásával, majd Gábor Éva helyi alelnök olvasta fel a kitüntetett – Kovács Rozália helytörténész (honlapunk Honismeret című rovatának állandó szerzője) – laudációját. Ebből egyebek mellett megtudtuk, hogy eddigi élete során volt titkárnő, helyettes tanár és tanító, könyvtáros, kultúrházvezető, zongoraoktató. Helytörténeti munkájához kapcsolódóan tagja a Magyar Néprajzi Társaságnak, a Kriza János Néprajzi Társaságnak, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaságnak, tevékenységét nem csak (saját és társ-szerzőként jegyzett) kötetei, de díjak sokasága is dicséri, helyben megkapta már a Pódium Díjat, pár napja pedig, a XXVI. Nyíló Akác Napokon a Kiválósági Díjat.

Az újabb elismerést a nőszövetségi vezetők adták át, majd Kovács Rozália szólt röviden a helytörténeti munkáról, hangsúlyozva: ragaszkodni kell a tényekhez, akkor is, ha a források miatt ez néha nem egyszerű, és akár évekbe is telhet, mire egy-egy téma “kikerekedik”.

“Egy csendes sorsfordító hölgy” – így jellemezte a kitüntetettet Nyakó József polgármester, hozzátéve: Kovács Rozália olyan “sorsfordító”, aki a múltunkat óvja. A polgármester azt is elárulta, hogy a témához kapcsolódva 2 újabb kötet van készülőben: az egyik Érmihályfalva elmúlt 100 évének legmeghatározóbb személyiségeiről fog szólni, a másik a vásárok történetét örökíti meg.

Karsai Attila alpolgármester is a maga során azt méltatta, hogy Kovács Rozália nem csak szemlélődik, nem tétlenül éli nyugdíjas éveit, hanem aktív, ráadásul a közösség javára fejt ki sokszor áldozatot is kívánó munkáját.

Ezek után került sor a virágcsokrok átadására, illetve megvágták azokat a nem csak finom, de igen szép tortákat is, melyekről a nőszervezet megyei és helyi vezetői gondoskodtak.

Keresés