2019. November 27.
Szerdán délelőtt 78 kisdiák kaphatta meg az úgynevezett beiratkozási ösztöndíjakat.
A Rákóczi Szövetség 10 ezer forintnyi ösztöndíjat ad azoknak a határon túli családoknak, melyek iskolakezdő gyerekeiket magyar tannyelvű osztályba íratták. Akárcsak tavaly, vagy az azt megelőző években, a szövetség munkatársai Érmihályfalvára is megérkeztek, az ösztöndíjak átadására szerdán délelőtt került sor a kultúrházban.
A megjelenteket Varga Róbert, a Zelk Zoltán Általános Iskola igazgatója üdvözölte, megköszönve a szülőknek, hogy magyar tannyelvű osztályokba íratták gyerekeiket, biztatva őket – mivel leginkább fiatal szülők voltak jelen – további gyerekvállalásra is. A későbbiekben Nyakó József polgármester is köszöntötte a szövetség munkatársait, illetve a megjelent szülőket is, mintegy folytatva az igazgató gondolatait azzal, hogy mivel a romániai tanügyi rendszer nem tudja biztosítani az ideális körülményeket az oktatáshoz, a rendszerben pedig egyébként is meglehetős káosz uralkodik, igen nagy jelentőségük van az ilyen támogatási gesztusoknak, melyeknek ösztönző hatásuk kell legyen.
A továbbiakban – akárcsak a korábbi években – Petrovay László, a Rákóczi Szövetség iskolaválasztási programokért felelős igazgatója ismertette a szervezet tevékenységét, majd Nagy Klaudiával, a program munkatársával adták át az egyszeri ösztöndíjakat.
Varga Róbert igazgatótól megtudtuk: 78 előkészítő osztályos kisdiák részesült ebben, ők azok, akik tavasszal, még óvodásokként vehettek át iskolakezdő csomagot.