Nem sikerült a visszavágás

Nem sikerült a visszavágás
2012. September 16.
Nem sikerült a visszavágás: a helyi és a megyei RMDSZ-csapatok összecsapását ismét a vendégek nyerték, az egész napos sportprogram délutáni eseményeként.
/vlm/Image/Show/84/
A két csapat a találkozó után

A július közepén tartott II.Ifjúsági Napok keretében csapott össze először a helyi és a megyei RMDSZ-szervezetek csapata a Praszler stadionban, most pedig, a mai Lószerencse-nap keretében jött el a visszavágás ideje. Legalábbis így gondolták a hazaiak…

Annyi változás történt a két hónappal korábbihoz képest, hogy a nagypályán kialakított kispályát ezúttal nem a lelátó előtt hosszában, hanem a jobb oldali félpályán keresztben alakították ki. Ennek azért lett jelentősége, mert a mostani játéktér nagyobb volt, sőt, az idő előre haladtával egy és egyre nagyobb lett, vagy legalábbis annak tűnt…

A vezetést az első félidő elején a vendégek szerezték meg, s bár mindkét oldalon akadtak helyzetek, a 0–1 maradt a félidei eredmény.

A második játékrészben már több gól esett, mindjárt a következőt ismét a megyeiek szerezték, kétgólosra növelve előnyüket, amire azonban érkezett a válasz. A hazaiak védelmi rendszerébe azonban állandóan „homokszemek”; kerültek, így az 1–2–t az 1–3, majd az 1–4 követte. A végére még sikerült a szépítés, így 2–4 lett a vége, ismét a megyeiek nyertek – ez a hét vége nem az érmihályfalvi focicsapatoké volt

A meccs után még elkészült a csoportkép, a kissé „zilált”; játékosok pedig megegyeztek: nem ez a harc volt a végső!

A két csapat összeállítása (zárójelben a szerzett gólok):

Érmihályfalvi RMDSZ: Dobos Imre – Oancea Nicolae, Egri György, Gazsi Zsolt, ifj.Horváth Sándor, Nyakó József, Belán István, Karsai Attila, Rencz Csaba, Nagy László, Nagy Károly (1), Chis Gheorghe (1), Csengeri Csongor, Kovács Attila, Sütő Szabolcs, Gacsárdi Lajos.

Megyei RMDSZ: Szalai Sándor – Cseke Attila, Szabó Ödön, Szabó József, Finta József (2), Gál József, Lukács László, Szalai Ferenc (2), Sántha Gábor.

A találkozón Vígh János (Vigu) bíráskodott, partjelző volt Nagy Zsolt (Csirke), illetve Horváth Attila.

Keresés