2019. February 8.
A Helyi Tanács januári ülésén részt vett a helyi rendőrség vezetője, Cosmina Dat, aki tájékoztató jelleggel beszámolt az intézmény 2018-as évéről.
Cosmina Dat elmondta: az egész évi tevékenységük fő célja a bűncselekmények megelőzése és a lakosság biztonságának biztosítása volt. Ennek fényében pozitív eredményeket könyvelhettek el, elérték a célokat, majd néhány statisztikai adatot is felolvasott:
- a regisztrált bűncselekmények száma 24%-kal csökkent (a 2017-ben jegyzett 134-ről 2018-ban 101-re);
- a sikeresen lezárt bűnügyek száma 11%-kal nőtt (a 2017-es 123-ról 136-ra 2018-ban);
- az ismeretlen tettes ellen érkezett feljelentések esetében 19 elkövetőt sikerült azonosítani, szemben a 2017-es tízzel;
- az ellenőrzések során több mint 21 köbméter faárut koboztak el (ez 5 köbméterrel több, mint 2017-ben);
- a lopások száma a 2017-es 49-ről 40-re csökkent 2018-ban, de kevesebb lett a vagyon és tulajdon elleni bűncselekményeknek a száma is általában;
- 11 elkövetőt értek tetten;
- négy bűnelkövetőt küldtek bíróság elé;
- szabálysértési eljárások során 392 esetben szabtak ki összesen 270.760 lejnyi bírságot;
- a 112-es segélyhívószámon érkezett bejelentések nyomán 180 esetben szálltak ki helyszínekre;
- a lakosság részéről 28 bejelentést regisztráltak és oldottak meg;
- a Hajdú Bihar megyei rendőrséggel sikeres együttműködés keretében vettek részt akciókban, Magyarország területén.
Kitért a december közepén nagy port kavart “esetekre“, amikor állítólag ismeretlenek gyerekeket próbáltak elrabolni. Leszögezte: a témába vágó panasz nem érkezett a rendőrségre, a híresztelések hatására hivatalból indítottak nyomozást az ügyben és megállapították, hogy gyakorlatilag semmi nem történt, azon kívül, hogy egyesek a virtuális térben pánikot keltettek. Ugyanakkor megköszönte a városházának, hogy modernizálták és bővítették a térfigyelő kamera-rendszert, mely igen nagy hasznára van a rendőrségnek is.
A rendőrséggel történő jó együttműködést hangsúlyozta hozzászólásában Nyakó József polgármester, Karsai Attila alpolgármester és Csengeri Csongort iskolaigazgató is.
Cosmina Dat távozásakor kérte a tanácsosokat: bármilyen ügyben bizalommal forduljanak hozzá, működjenek együtt továbbra is, mert – mint fogalmazott – nem a közösségi oldal a megfelelő hely a közös dolgok kibeszélésre.