
Rosszul indult a felkészülés
Több szempontból is gondoktól terhes volt a szombati edzőmeccs…

Visszafelé repültek
Az UH-60 Black Hawk és CH-47F Chinook helikopterek ezúttal a korábbival ellentétes irányban haladtak.

Iráni, iraki és szíriai határsértőket fogtak el
Illegális határátlépésre készülőket fogtak el a határrendészek.

Péntektől vasárnapig hőségriadó
Kilenc megyére adott ki sárga jelzésű kánikulariadót az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés péntektől vasárnapig érvényes, Biharban is.

Vészfékezés okozhatta a szokatlan esetet
A hír igaz, de nem pont úgy, ahogyan a média nagyrésze tálalta. Érmihályfalvi szakértőnk szerint nem “cserben hagyták” az utasokat az elszabadult mozdony vezetői, hanem éppen hogy szabályosan jártak el.

Augusztus 14. idén szabadnap a közszférában
A kormány egy határozattal szabadnappá nyilvánította augusztus 14-ét, hétfőt, a közszféra alkalmazottai számára.

“Minden mozdulatra nagyon figyelni kellett”
Több mint 500 táncos közreműködött a Budapesten és Balatonfüreden zajló vizes VB megnyitóján. Közöttük ott volt a Magyar Nemzeti Táncegyüttes két Bihar megyei táncosa is (egy érmihályfalvi), akik révén kicsit bepillanthatunk a megnyitó kulisszái mögé, néhány érdekes részletet megtudva.

Feliratkozások segélyre
Eddig mintegy négyszáz frissen végzett fiatal iratkozott fel munkanélküli segélyre a Bihar megyei Munkaerő-foglalkoztatási Ügynökségnél (AJOFM). Azok a középiskolát végzett fiatalok is feliratkozhatnak, akik egyetemre szeretnének menni, ha pedig bejutnak, akkor visszaléphetnek.

