Kezdődik a XVIII. Somogyi Zsolt Emlékkupa
Szerdán lejárt a jelentkezési határidő, a szervezők az első forduló párosításának sorsolását is megtartották.

Hívatlan “szüretelők” a szőlősorok között
Sok szőlősgazdának bosszúságot okoznak a méhek (és a darazsak) azzal, hogy “megbontják” a szőlőszemeket, idő előtti erjedésnek adva utat. A szüretelési idő teljében egy szőlősgazdát és egy méhészt kérdeztünk a témában. Igazi megoldást a gondra egyikük sem tudott.

BÉKE-bemutatkozás Érmihályfalván
A Berettyó-menti és Érmelléki Közművelődési Egyesület (BÉKE) bemutatkozó összejövetelt tart Érmihályfalván szombaton.

Elsődleges terv lett a tanmedence-építés
A Megyei Tanács elsődleges tervei közé került a városokba tervezett tanmedencék félépítése. Megkérdeztük a polgármestert: hová tervezik a létesítményt Érmihályfalván?

Hetven zsák szemét a Recsegéről
Az erdészeti igazgatóság Érmihályfalva körzetében is takarított.

Közös ezer év mögöttünk
Az elmúlt hét végén tartották meg Budapest XVI. kerületében a XIII. Kertvárosi Vigasságok elnevezésű fesztivált, melyen évek óta nem volt olyan népes érmihályfalvi küldöttség, mint idén.

Három pont az Olimpiától
Bár mindkét csapat két-két gólt szerzett, a mieink nyertek Szalontán.

Autósok második ez évi találkozója
Szeptember 25-én, vasárnap délután ez évben már másodjára rendezték meg az autósok találkozóját Érmihályfalván.
