"Rudolf és Ágoston sorsa – a legenda szerint - Jókai Mórnak kínált élet-anyagot a Kőszívű ember fiai című regény megírásához." Sok egyéb mellett erről is olvashatunk Kovács Rozália helytörténésznek a szabadságharc helyi vonatkozásairól szóló írásában.
Keresztül a temetőn, éjszaka
Furcsa történetek maradtak fenn a temetőről, hiedelmek szellemekről és "bátor" emberekről, bujkálókról. Régen úgy hitték, hogy éjfélkor szellemek jönnek ki a sírokból, kriptákból. Kovács Rozália helytörténész írása.
20 éves az Érmihályfalva kismonográfia
Húsz éve, 1998-ban jelent meg a város első monográfiája Érmihályfalva címen. Kovács Rozália helytörténész emlékezik meg az évfordulóról.
A 205. évfordulón újra emlékeztünk
Kuthy Lajosra, a 205 éve született íróra emlékeztünk. Kovács Rozália helytörténész írása.
Levelek a kuruckorból / III.
Gencsy Zsigmond Rákóczi fejedelem ezredese volt. Feleségéhez írott leveleiből azokat a részeket idézi sorozata utolsó részében Kovács Rozália helytörténész, melyekben egyetlen fia, Sámuel sorsa felől rendelkezik.
Levelek a kuruckorból / II.
Gencsy Zsigmond Rákóczi fejedelem ezredese volt, kinek felségéhez írott leveleit ismerteti ezúttal Kovács Rozália helytörténész.
Levelek a kuruckorból / I.
Nemes Gencsy Zsigmond érmihályfalvi ezredes 1704 – 1706 között írt leveleiből Kovács Rozália helytörténész idéz. Sorozata első része olvasható alább, az idézetek a hadi helyzetről szólnak.
Eltűnt települések: János-telek és Tárnok
Eltűnt települések, melyek nagyon régen Érmihályfalva nagyhatárában állottak: János-telek és Tárnok. Kovács Rozália helytörténész próbálkozik meg az idegenvezetéssel.
Miként maradt abba a vízimalom javítása 1854-ben?
Igaz történet a vízimalom javításának elmaradásáról 1854-ből és arról a 3 Ferencről, akik „mint legények fogadtatván fel” dolgoztak ott. Kovács Rozália helytörténész korabeli dokumentumokból ihletődött írása.
“Mindenkor szívesen lesz látva, csak jöjjön”
Az Érkenézben született Szlávy Gizella (1867 – 1897) az érmihályfalvi dr. Fráter Gáspárhoz ment férjhez. A család megőrizte egyik, menyasszonyként jegyesének írt levelét. Kovács Rozália helytörténész ebből is idéz a csupán 30 évet élt Szlávy Gizellára emlékezve.









