A 17. és 18. században a peregrinátusra külföldre menő diák nem csak egy főiskolát, akadémiát, egyetemet látogatott meg, s iratkozott be, hanem kettőt vagy hármat is. A brémai Főiskolát megjárt 74 magyar diák közül kettőt találtunk, akiknek sorsa, lelkészi tevékenysége településünkhöz is kapcsolódik. Kovács Rozália helytörténész írása.
Id. Torda Dániel géplakatos mester
Az I. világháborúban hősiesen harcolt 39-es gyalogezred érmihályfalvi katonáinak egyike volt id. Torda Dániel gyalogos. Az egykori ipartestület elismert tagjára Kovács Rozália helytörténész emlékezik.
Százharminc éve született Nagy (Grósz) Zoltán költő
Éppen 130 éve, 1884. május 15-én született városunkban Nagy (Grósz) Zoltán költő, a Nyugat első nemzedékének egyik jelentős tagja. Kovács Rozália helytörténész emlékező sorai.
Adonyi Somogyi József honvéd, gyalogos
Száz éve tört ki az első világháború. Kovács Rozália városunk egy, a harcokban többszörösen is kitüntetett katonájára emlékezik.
Címer-változatok a nemes Bernáth család címerein
Több eltérést is felfedeztünk nemrégiben a bernáthfalvi Bernáth család címerének megjelenítéseiben. Kovács Rozália helytörténész járt utána a különbözőségeknek.
Eltűnt épületek nyomában – VII. rész: A téglagyár
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy téglagyár, melyért egy európai hírű operaénekes feláldozta karrierjét. Kovács Rozália helytörténész írása.
210 éve született Bernáth Gedeon, a szabadságharc őrnagya
A szabadságharc alatt, amikor a nemzetőrséget felállították, a 210 esztendővel ezelőtt városunkban született Bernáth Gedeon (1804 - 1878) a bihari II. nemzetőri század századosa, majd őrnagya lett. Rá emlékezik Kovács Rozália helytörténész.
Címeres sírkövek 2. – Mit tudunk a nemes Kocsár családról?
A címben feltett kérdésre Kovács Rozália adja meg a választ újabb írásában.
Szolgálati bizonyítvány Sass Kálmán aláírásával
Egy Sass Kálmán által aláírt dokumentumot vehetett át a minap Nagyváradon Kovács Rozália helytörténész, amit az alábbiakban mutat be olvasóinknak.
Eltűnt épületek nyomában – VI. rész: Tíz éve bontották le a zsidó fürdőt
Idén nyáron lesz 10 éve, hogy lebontották a zsidó fürdőnek ismert épületet a mai Strand utcában. Kovács Rozália helytörténész emlékezik rá.









